Ézsiás János és neje, Kiss Erzsébet 1903. november 8-án állíttatta fel a Szentháromság-szobrot a templomkertben, a mai Szent Család téren, a templom keleti oldalán, annak középtengelyében. A szobor Baly György Márk (1861 -1919) kőfaragó és szobrászmester 1886-ban alapított jászberényi műhelyében készült. A szobrot a Mátrából származó
riolittufából faragták ki. A háromlépcsős téglatest talapzaton korinthoszi jellegű oszlop áll. Az oszlopfő tetején a Szentháromság alakjai láthatók. Baloldalt az Atya trónol, bal kezében a világot jelképező gömböt, jobb kezében díszes jogart tart. A feje mögött az Atyaistenre utaló háromszög látható. Az Atya jobbján a Fiú - Jézus Krisztus - ül, akinek jobb kezében kereszt, bal kezét pedig szívére helyezi. A fejénél díszesen faragott glória található. A két alak között a Szentlélek megszokott galamb formában, mögötte sugarasan szétáradó glória látszik. Az alkotó a három alakot egy köböl faragta ki.
A közel száz év időjárásának viszontagságai a szobrot erősen megrongálták. Felújítását Főgler Kálmánná Kolozs Marcella (1920-2009), a FÉBE alapító tagja 1995-ben Török László kőfaragómesterrel végeztette el.
A főtéri építkezések keretében az önkormányzat a szobrot az úthoz közelebb - közel szimmetrikusan, a templom másik oldalán lévő Szent Család-szobornak megfelelően - helyeztette át és restauráltatta. A munka során sikerült pontosan helyreállítani a szobrot, a kő eredeti anyagához hasonló színű védőréteget kapott, a márványtáblák betűit újrafestették.
A munkát Egri Hunor és Konkoly György okleveles kőszobrász és restaurátor 2012. október 24-ére fejezte be.

Forrás:
Tóth Tibor (szerk.): Jászfényszaru kulturális és természeti értékei