Városunk egyedüli műemlékszobra, a Szent Család-szobor a róla elnevezett Szent
Család téren, a templomkertben látható. A templom nyugati oldalán, a torony mellett található 4,5 méter magas vulkáni tufából faragott műalkotás három különálló részből áll: a talapzatból, az oszlopból és a szoborkompozícióból. Az álló téglatest talapzaton található a télirat. A talapzatra állított korinthoszi oszlop tetején láthatjuk a Szent Család szobrát. Középen a gyermek Jézus Krisztus látható, aki szülei kezét fogja jobb oldalán Szűz Máriával, balján pedig Szent Józseffel.
A Szent Család-szobrot a redemptus Szalmások közül Szalmás József 1769-ben állíttatta. A műalkotás eredeti helye nem ismert, de 1903-ban a templom nyugati oldalának középtengelyén állott, mert vele átellenben a keleti oldalon szimmetrikusan állították fel a Szentháromság-szobrot. A mai helyére a nyolcvanas évek elején került.
A közel 250 év alatt a kőanyag sok helyen megsérült, a megkopott profilok letöredeztek. A műemlék restaurálására - Tóth Tibor kezdeményezésére - az egyházközség az önkormányzat közreműködésével eredményes LEADER pályázatot nyújtott be.
A munkát Egri Hunor és Konkoly György okleveles kőszobrász és restaurátor végezte. A szoborfigurákra pótolták és visszaillesztették az új horgonyból készült bearanyozott díszeket, így a személyek fejére egy-egy dicsfény, Szent József kezébe pedig a tisztaság szimbóluma, a liliom került. A szobrot eredeti anyagához hasonló kőszínű védőréteggel látták el, a feliratot szintén e szín sötétebb árnyalatával festették át. A felújítás 2012. augusztus 23-ára készült el. A felújított szoborról képeslap készült.

Forrás:
Tóth Tibor (szerk.): Jászfényszaru kulturális és természeti értékei