egézség gözpont jászfényszaruJászfényszaru 1879-ben egy körorvossal és gyógyszertárral közegészségügyi székhely volt. A település lakóit 1946-tól már két orvos látta el a lakásukon kialakított rendelőben. 1965-ben a helyi ktsz építőipari részlege a Bajcsy-Zs. út 7. szám alatt megépítette az orvosi rendelőt. Az Orion VII. számú gyáregysége és a tanács együttműködésével, dr. Lakatos Béla főorvos szakmai irányításával a Deák Ferenc téren elkezdődött a központi orvosi rendelő megépítése. Először a Deák Ferenc utcára néző épületrész készült el 1984 őszére, majd ezt követően a Kölcsey Ferenc útra merőlegesen épült meg a másik rész. A korszerűen megépített és a kor színvonalának megfelelően felszerelt rendelőben 1987. április 3-án kezdődött meg a gyógyító-megelőző munka.

Az épületben kapott helyet három körzeti orvos és két fogorvos, az anya- és csecsemőgondozó három védőnővel, majd 1992-től egy gyermekszakorvos.
Az eltelt 30 év után az épület jelentős bővítése, felújítása történik. A terveket Kalivoda Árpád építész készítette, a kivitelező a gödöllői Épkomplex Kft. A beruházás költségének döntő hányadát önkormányzati, kis részét pályázati forrás biztosítja. Az egészségház 2014 őszén az eddigi 540m2 helyett megújult környezetben közel 1000m2-en fogadja a gyógyulni vágyókat. A háziorvosi, gyermekorvosi és fogászati rendelők mellett külön helyiségek biztosítják a szűrővizsgálatokat, a fizikoterápiái kezeléseket. A védőnők a kismamákat a rendelésen önálló bejáratú váróban fogadják.
Az épület energetikailag kiváló minősítésű lesz, a meleg vizet megújuló napenergiával állítják elő. Az épületen túl több tízmillió forintot fordít az önkormányzat gyógyító eszközök, korszerű berendezések vásárlására.

Forrás:
Tóth Tibor (szerk.): Jászfényszaru kulturális és természeti értékei

Háziorvosok:

(I. számú háziorvosi körzet)

Dr. Palencsár Csaba

Cím: 5126 Jászfényszaru, Szent Erzsébet u. 8.
Telefonszám rendelési időben: 06-57/424-113, 06/30-462-79-76
Rendelési idő: munkanapokon 8.00-11.00 óra között

rendelési idő Prevenció céljából kizárólag előjegyzéssel  rendel
HÉTFŐ 8:00-11:00 11:00-12:00 Dr. Palencsár Csaba
KEDD 8:00-11:00 11:00-12:00 Dr. Palencsár Csaba
SZERDA 8:00-11:00 11:00-12:00 Dr. Palencsár Csaba
CSÜTÖRTÖK 8:00-11:00 11:00-12:00 Dr. Palencsár Csaba
PÉNTEK 8:00-12:00 Dr. Palencsár Csaba

 

(II. számú háziorvosi körzet)

Dr. Zsólyomi Krisztina; Dr. Elor Judit

Cím: 5126 Jászfényszaru, Deák F. u. 1. (Egészségház)
Tel.: 06-57-656-681

E-RECEPT az alábbi email címen kérhető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

rendelési idő rendel
HÉTFŐ 12:00-16:00 Dr. Elor Judit
KEDD 8:00-12:00 Dr. Zsólyomi Krisztina
SZERDA 12:00-16:00 Dr. Elor Judit
CSÜTÖRTÖK 8:00-12:00 Dr. Zsólyomi Krisztina
PÉNTEK 8:00-10:00 Dr. Zsólyomi Krisztina

 

(III. számú háziorvosi körzet)

Dr. Zsólyomi Krisztina; Dr. Elor Judit

Cím: 5126 Jászfényszaru, Deák F. u. 1. (Egészségház)
Tel.: 06-57/659-727

E-RECEPT az alábbi email címen kérhető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

rendelési idő rendel
HÉTFŐ 8:00-12:00 Dr. Elor Judit
KEDD 12:00-16:00 Dr. Zsólyomi Krisztina
SZERDA 8:00-12:00 Dr. Elor Judit
CSÜTÖRTÖK 12:00-16:00 Dr. Zsólyomi Krisztina
PÉNTEK 10:00-12:00 Dr. Zsólyomi Krisztina

 

Dr. Kocsis András – gyermekorvos
Cím: 5126 Jászfényszaru, Deák F. u. 1. (Egészségház)
Tel.: 06-57/655-256, 06-30/408-32-02
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A gyermekorvosi rendelőbe való időpont foglalás /betegség esetén/ kizárólagosan előzetes egyeztetést követően, az alábbi linken tehető meg:
http://www.infomix.hu/IxPortal/IxNetEK/Reservation/Pages/Login.aspx

Rendelési idő:
Iskolai tanítási szünet idején (kb. június 15-től augusztus 30-ig):

rendelési idő
HÉTFŐ 8:00-11:00
KEDD 8:00-11:00
SZERDA 8:00-11:00
CSÜTÖRTÖK 8:00-11:00
PÉNTEK 8:00-12:00

Szorgalmi időszakban (kb. szeptember 1-től június 15-ig):

rendelési idő
HÉTFŐ 8:00-11:00
KEDD 8:00-11:00
SZERDA 13:00-16:00
CSÜTÖRTÖK 8:00-11:00
PÉNTEK 8:00-12:00

Tanácsadás:

rendelési idő
HÉTFŐ 14:00-16:00
CSÜTÖRTÖK 14:00-16:00

Iskolaorvosi tevékenység: 

rendelési idő
HÉTFŐ 8:00-10:00

 

Fogorvosok:

Dr. Kakas Tünde – fogszakorvos (I. számú fogorvosi körzet)
Cím: 5126 Jászfényszaru, Deák F. u. 1. (Egészségház)
Tel.: 06-70/550-56-45
Rendelési idő: hétfő, szerda, péntek: 8:00-14:00 kedd, csütörtök: 12:00-18:00

Dr. Tóth Lajos János – fogszakorvos (II. számú fogorvosi körzet)
Cím: 5126 Jászfényszaru, Deák F. u. 1. (Egészségház)
Tel.: +36-30/304-76-45
Rendelési idő: hétfő, kedd, csütörtök: 13:00-19:00 szerda, péntek: 8:00-14:00

Fizioterápia

Petkov Gabriella
Cím: Orvosi rendelő, Jászfényszaru, Deák F. út 1.
Rendelési idő: hétfő-péntek: 14:00-18:00

Védőnői Szolgálat

I. számú védőnői körzet: Bugyik Zsófia
II. számú védőnői körzet: Kovács Adél
Cím: 5126 Jászfényszaru, Deák F. út 1.
Tel.: 06-57/422-268

Mentőtiszti Szolgálat

2019. május 1-től Jászfényszaru Város közigazgatási területén levő állandó és nem állandó lakosok részére, valamint a város területén működő nagyvállalkozói szegmens munkavállalói részére 24 órás, folyamatos mentőtiszti szolgálat működik a sürgős egészségügyi ellátások elvégzésére.
Abban az esetben, ha az ellátási területen több magas időfaktorú beteg jelentkezik egy időben, így a nappali háziorvosi ellátás, és orvosi ügyeleti ellátás, esetleg a mentőszolgálat megfelelő szintű mentőegysége kapacitás hiányában nem elérhető, úgy a mentési kompetenciával rendelkező sürgősségi mentőtiszti egység azonnal bevethető, az ellátók és az ellátandók között kialakult diszkrepancia feloldása céljából.
Szolgálati idő: Hétfő-vasárnap: 08.00-08.00
A 24 órás, folyamatos szolgáltatás telephelye: 5126 Jászfényszaru, Deák F. tér 1.
Hívószám: +36-70-370-3104

Mentők: 104

Hatvani Központi Orvosi Ügyelet:
Tel.: 06 70/370-3104
Hétfő-csütörtök: 17:00-8:00
Péntek:12:00-8:00
Hétvégén és munkaszüneti napon: 8:00-8:00