A 3106-os Jászfényszarut Zsámbokkal összekötő kövesúthoz a Palla-tanyával szemben csatlakozó dűlőúton, mintegy 1,5 km-re az út mellett áll a közösségi ház. A Winkler Bertalanná által adományozott területen 1925-ben épült meg a település első tanyai iskolája tanítói lakással együtt, melyhez oldalt egy miséző részt is építettek.
A gyermeklétszám növekedése, valamint az állandó délelőtti tanításra történő átállás miatt a meglévő épület mögé kb. 50 m-re 1954-ben egy tanterem és szoba-konyhás tanítói lakás épült. A 60-as évek közepén már csak alsó tagozatos diákok oktatása folyt az újabb épületben. Az 1925-ben épített iskolát a 60-as évek végén lebontották, a másik épületben 17 év után, 1971-ben szűnt meg a tanítás.
Az épület az 1945-ben megalakult vadásztársaság használatába került, mely később a nagyközségi tanácstól megvásárolta, és vadászházként működtette. A társaság jó gazda módjára az épületet karbantartotta, és a település intézményeinek, közösségeinek ingyenesen átengedte.
A vadásztársaság az épületet 2010-ben az önkormányzatnak megvételre felajánlotta, mely közösségi, lakossági, intézményi rendezvények helyszínének biztosítása céljára visszavásárolta. A Homoktanyai közösségi ház a GAMESZ kezelésébe került. Az önkormányzat a GAMESZ dolgozóival az épületen szükséges felújításokat elvégeztette. Elkészült a belső festés, a padozat, a nyílászárók, a homlokzat és a lábazat javítása. A bejárathoz új előtető, az udvaron fedett bográcsozó hely épült, asztalok és padok kerültek kihelyezésre. Kijavították a kerítést, új kapuk készültek és fákat ültettek. A közösségi ház a helyiek szabadidő eltöltésének kedvenc helyszíne.

Forrás:
Tóth Tibor (szerk.): Jászfényszaru kulturális és természeti értékei