Lovasok ParkjaAz első Tarlófesztiválhoz kapcsolódóan 2008-ban fogalmazódott meg egy lovas rendezvény szervezésének gondolata. A Pipacs utca végén lévő önkormányzati terület tűnt legalkalmasabbnak erre a célra, így közel 50 év után 2009 augusztusában ismét fogathajtó versenyre gyűlhetett össze a település apraja-nagyja.

A rendezvény hagyományteremtő családi programnak bizonyult, így a következő évben kisebb területrendezésre, füvesítésre, talajegyengetésre került sor. 2011-ben a Magyar Lovas Szövetség előírásainak megfelelően, a biztonsági szempontok figyelembe vételével megkezdődött a versenypálya kialakítása a közel 3 hektáros területen, amely így országos versenyek megren-dezésére is alkalmas. Talajjavítási munkálatok folytak, védőkorlát, bírói tribün, padok, lelátók, árnyékoló helyek épültek. A helyi lakosokból szerveződött önkéntes csapat közel 300 facsemetét és örökzöld növényi ültetett el, valamint több száz szilből és fagyaiból álló „élő kerítéssel” határolták el a parkolót, a gyakorlópályát és a versenypályát.
Lovasok Parkja2012-ben lókikötők készültek, csepegtető öntözőrendszer került kialakításra, kerti WC-k létesültek. Az éjszakába nyúló versenyek indokolták a pálya és környéke megvilágítását.
Ebben az évben már díjugrató verseny lebonyolítására is sor került. A fogathajtó és díjugrató versenyeket lovasbemutatók, helyi hagyományőrző csoportok fellépése, pónilovagoltatás, ugrálóvár, kézműves foglalkozások, kirakodóvásár színesítik. A civil szervezetek összefogásával a helyi ízeket is megkóstolhatják a résztvevők.
A versenynapokon kívül szívesen gyakorolnak itt a huszárok, a lovasok és a fogathajtók, játszanak és sportolnak felnőttek és gyerekek egyaránt.

Forrás:
Tóth Tibor (szerk.): Jászfényszaru kulturális és természeti értékei

Glonczi Rudolf (fotók)