EgézségparkHangulatos ünnepség keretében a Deák Ferenc utcában 2010. május 14-én került átadásra a város új, sorrendben második játszótere. A rövid idő alatt felépült létesítmény az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács és a település saját forrásaiból valósult meg. Győriné dr. Czeglédi Márta polgármester, a régi és regnáló diákpolgármesterek együttesen vágtákét a nemzetiszínű szalagot, majd ezután a nagy létszámú, boldog gyermeksereg felszabadult játékkal vette birtokba a játszóteret.

A Deák Ferenc úti Egészségház mögött, a játszótér mellett kapott a helyet a város új fitneszparkja. A város képviselő-testülete döntött a park kialakításáról, melynek költségét teljes egészében önkormányzati forrásból valósította meg. A parkban az eszközök alapjait 2013. március közepén készítették el, melyre április 10-én szerelték fel a tíz köztéri fitneszeszközt. A parkot azóta is nagy érdeklődés övezi, az eszközök állandó használatban vannak. A kültéri fitneszeszközök használata hozzájárul egészségünk és jó kondíciónk megőrzéséhez. A tíz eszköz: gyalogló, evezőpad, párhuzamos nyújtó, derék- és csípőformáló, libegő, ferde haspad, láb nyújtó-erősítő, karerősítő, hátmasszírozó és lovagló. Az eszközök a test egy-egy izomcsoportját mozgatják meg, használatuk elsősorban a 14 év feletti korosztálynak előnyös. Használatuk ingyenes edzéslehetőséget biztosít, egyszerű és biztonságos, egészségnevelő, betegségmegelőző és szemléletformáló hatása van, szakember felügyelete nem szükséges, és használatuk nem évszakhoz kötött. A park a felnőttek és gyermekek kedvenc tartózkodási helye.

Forrás:
Tóth Tibor (szerk.): Jászfényszaru kulturális és természeti értékei