Pető Ádám EmlékparkVárosnapján 2015. május 1-én délelőtt 10 órakor új helyszínre hívták a motorsport kedvelőit, hiszen a nemrégiben elhunyt kiváló élsportolónk, Pető Ádám emlékére felújított, táblával is jelzett motoros gyakorlópálya avatására került sor.

Az emlékpark a barátok és tisztelők kezdeményezésére, azok és a szülök kétkezi munkájával: város önkormányzata és a Városfejlesztő Kft. támogatásával és a város intézményeinek összefogásával valósult meg.
S kiről másról kaphatta a nevét ez a pálya, mint arról a jeles fiatalemberről, aki itt született és élt csúcsokat döntött meg és állított fel a motoros sportban, és ezzel városunk hírnevét is öregbítette.
Pető Ádám EmlékparkPető Adám tisztelői adományából készült emlékművét Tóásó Tibor kőfaragó készítette, amelyet a pályaavató ünnepség keretében Győriné dr. Czeglédi Márta polgármester és Lovász Dénes főszervező leplezett le, majd Kiss Gábor esperes plébános, érseki tanácsos áldott meg.
A jelenlévők babérkoszorúval és világokkal tisztelegtek a bajnok emléke előtt. Az ünnepségen közreműködött Berzéné Magyar Krisztina és Bordásáé Kovács Katalin.
Az ünnepség után Pető Ádám motoros társai, barátai, tisztelői emlékfutama következett, melyet Kuncz Richárd, Ádám motoros edzője, a Motomax csapat tagja vezetett le. Az ország minden pontjáról érkezett ötventől több versenyző három kategóriában (felnőtt, gyermek és amatőr) mutatta be fantasztikus tudását. Ilyet még nem látott ez a pálya.
Pető Ádám EmlékparkA szakemberek véleménye szerint az elkészült gyakorlópálya hivatalos gyermekversenyek lebonyolítására is alkalmas lett.
Fél egykor felbőgtek a versenymotorok és a hozzájuk csatlakozó lelkes amatőrök gépei, és egy látványos, száznál több járműből álló konvoj vonult fel Fényszaru utcáin.
Délutántól a pályát rendeltetésének megfelelően birtokba vehették a motorosok Felhívták mindenki figyelmét, hogy tartsa be a kihelyezett táblán látható használati szabályokat)
Köszönet az emlékpark megálmodóinak és megvalósítóinak a sok-sok munkát, a rendezvény lebonyolítóinak a segítséget!

Glonczi Rudolf (fotók)