Jászfényszaru Város Önkormányzata 2012. szeptember 10-én vásárolta meg a Tompa Mihály út 7. szám alatti leromlott állapotú ingatlant. A TÁMOP komplex telep-program elnevezésű pályázat keretében a projekt forrásaiból és önkormányzati sajáterőből az épület felújításra került és új funkciót kapott.
A település egyik közösségi, integrációs központjaként működik, a pályázat kötelezően biztosítandó helyszíneként.
A szükséges irodahelyiségek kialakítása mellett olyan többfunkciós terek is elkészültek, amelyek oktatási, közösségfejlesztési célokra egyaránt használhatóak, és alkalmasak 40-50 fő befogadására. A közösségi ház ünnepélyes átadása 2013. szeptember 27-én történt meg, és ezt követően indultak el a közösségfejlesztő és képzési programok. Ezek keretében betanított karbantartó munkás, védelmi célú erdősávok - energiaerdők telepítője és fenntartója, digitális írástudás, konyhai kisegítő, betanított térkőkészítő és térkőburkoló, elektronikai hulladékválogató képzéseken vehetnek részt az érdeklődők. A közösségépítést és közösségfejlesztést segíti a házban szervezett és működő Gasztro-, Csináld magad!, Film és Helytörténeti klub is. A képzések és a klub - foglalkozások mellett számtalan egyéb program is megvalósul.
A Teaház elnevezés már a projekt tervezésekor megfogalmazódott. Maga a program a társadalmi felzárkózást segíti, a közösségi ház a település minden lakója számára nyitott. Ezt a nyitottságot, a ház befogadó funkcióját szimbolizálja a Teaház elnevezés.
A program keretein belül az épület 2015. november 30-ig kerül hasznosításra, melyet követően a településnek további 5 évig fenn kell tartani és működtetni a Teaházat.
Forrás:
Tóth Tibor (szerk.): Jászfényszaru kulturális és természeti értékei