Egy évezrede, hogy Szent István király megalapította az egri püspökséget. Az egyházközség elhatározta, maradandó emléket állít a jeles évforduló alkalmából. Az alkotás megtervezésével és elkészítésével Szabó Imrefia Béla szobrászművészt bízták meg. A Szent István bronz domborművet a templomtorony nyugati falára helyezték, melynek avatása, megáldása 2004. május 31-én történt. Az ünnepségen részvevőket dr. Kocsis András világi elnök köszöntötte, köztük dr. Katona István püspököt. Kohári András egyházközségi képviselő, ny. pedagógus köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik bármilyen formában elősegítették és támogatták a dombormű létrejöttét. Az avatáson felsorakoztak az elsőáldozó gyermekek, a cserkészek, valamint a hagyományőrző huszárok. Az alkotást Fögler Kálmánná Kolozs Marcella (1920-2009), a FÉBE alapító tagja leplezte le, aki a hívek adományait jelentős összeggel gyarapította.
A leleplezett domborművet az alkotó mutatta be. A mű fő alakjai Mária a gyermek Jézussal és Szent István király, aki feléjük nyújtja az országalmát, baljával egy szőnyegként elterülő térképre, hazánkra mutatva. A nevezetes országfelajánlás pillanata ez. Egy szalagon olvasható: „Magyarország királynője könyörögj érettünk!” A dombormű felső íve alatt a magyarság ősi szent madara, a turulmadár gyermekeivel, lent a magyar és a pápai címer rajzolata látható. Hogy mikor és miért jött létre ez az alkotás, arról a verzál betűkkel szépen megmunkált felirat tájékoztat. A domborműnek Tóásó Tibor kőszobrász készített stílusos márványkeretet.
A püspök Csőke György helyettes esperes, plébánossal megáldotta a műalkotást.

Forrás:
Tóth Tibor (szerk.): Jászfényszaru kulturális és természeti értékei